Magyar Republikánus Mozgalom 2009

A valódi demokráciáért!

Kik vagyunk? Mit akarunk?


A Magyar Republikánus Mozgalom pártfüggetlen politikai civil mozgalom.


Társaságunk az állampolgári erkölcs, öntudat és méltóság, valamint a törvényesség tudatosítására és erősítésére létrejött civil szervezet.


 Célunk a keresztény erkölcsi alapelveken nyugvó, a társadalmi igazságosságot, szabadságot és minden embernek a boldoguláshoz való jogát biztosító politika megerősítése Magyarországon.

  

Bár névleg köztársaságban élünk, a  negyven év kommunista és a korábbi feudális társadalmi berendezkedés miatt nagyon alacsony az emberek polgári öntudata. Az állampolgárok sajnos még ma is inkább alattvalóként, semmint úrként viselkednek a saját hazájukban.


Ez azonban csak rajtunk múlik hogy megváltozzon !

  

Míg a politikai frontvonal egyik oldalán lévő posztkádári baloldal nyilvánvalóan képtelen egy európai értelemben vett szociáldemokrata megújulásra, a liberális törpepárt pedig a nemzet és társadalom erkölcsi lezüllesztésén kívül másban nemigen mutatott hatékonyságot, addig a nemzeti-konzervatív jobboldal erkölcsi alapon való pragmatikus politizálását súlyosan akadályozza a színtváltott volt kommunisták befolyása, az ú.n. "történelmi egyházak"-hoz való kötődés,  a királyi Magyarország helyreállításának illúziókergetése és a sajnálatosan érzékelhető feudális atavizmus a pártstruktúrákban.


Sem szimbólumrendszerében, sem történelmi identitásunk  meghatározásában sem fogadjuk el a nemzet és a feudális-királyi Magyarország sorsszerű összekapcsolását. A magyar nemzet államalkotó jogát nem a Róma hűbéreseként a pápától kapott korona adja. A korona és a királyság  - bár a történelmi múlt része -  jelenkori aktualitását abban fejezi ki, hogy a hozzá kapcsolódó jogok és méltóság tartalmi együttesét a népfelség elve alapján az egész népre és nemzetre származtatjuk. Ebben van pozitív üzenete és tartalma. 


A mozgalom fő célja az emberi jogokra való felhívás, a gazdaság és államigazgatás rendbehozása, kül- és biztonságpolitika erősítése, a trianoni békediktátum felülvizsgálása, a Btk. szigorítása, a közbiztonság erősítése,  privatizációk felülvizsgálása, a szólásszabadság gyakorlása, a demokrácia gyakorlatban lévő megteremtése és a republikanizmus népszerűsítése.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 8
Heti: 24
Havi: 133
Össz.: 35 728

Látogatottság növelés
Oldal: A Magyar Republikánus Mozgalomról
Magyar Republikánus Mozgalom 2009 - © 2008 - 2024 - mrm.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »